1.évad 4.rész (a vallomás)

Két nap múlva.........
Ma van Rosa temetése. El sem hiszem, hogy soha többé nem láthatom őt. Tini sem keresett azóta amióta elösször volt itt. Remélem a temetésre eljön azért. Meghívtam őt is, hogy utána ne érezzem magam annyira egyedül. Felvettem a zakómat és a nyakkendőm, belőttem a hajam és lementem a nappaliba. Ott megláttam egy közös képünk amin épp csókolózunk Spanyol országban. Oda vittem el tavaj nyaralni. Még pár percig néztem a képet majd kimentem a garázsba és beültem a kocsiba. Elindultam a báttyám háza felé, hogy felvegyem őt és együtt menjünk, de ő már nem volt otthon. Nem akartam egyedül menni ezért elmentem Tiniékhez. Ahogy csöngettem már nyitották is ki az ajtót. Martina anyukája volt az.
-Jó napot! Tini itthon van?-kérdeztem.
-Jaj Jorge ön az? De jó, hogy jött.
-Tálán valami baj van?-érdeklődtem.
-Martina kishuga eltünt tegnap este és még nem kezdték el a nyomozást, mert nem telt el annyi idő és Tini azóta ki se jön a szobájából. Kérem beszéljen vele, hogy minden rendben lesz!
-Persze természetesen, de legyen szíves adjon egy tálca ételt, mert ennie kell.-mondtam és bementem a házba. 2 óra volt vissza a temetésig szóval volt még időm. Tini báttya útba igazított és megmutatta a szobályát.
-Tessék itt a hugom kis palotája. Ha belépsz ne képedj el. Még mindig egy álomvilágban él.-nevetett és bement a szembe lévő hálóba. Én bekopogtam és vártam a választ.
-Nem anya nem vagyok éhes, ha apa vagy nem beszélek és ha Leon vagy huzz a francba.-kiabált én meg a végére elnevettem magam.
-Egyik sem talált.-léptem be röhögcsélve. Körbe néztem a szobába és érdekes volt, de különleges. Minden tele rajzal és rózsaszín meg lila cuccokkal. Mégis varázslatos volt, mert mintha őt láttam volna. Ő maga volt a szoba. Az érzései és a megjelenése. Ez a szoba testesítette meg őt.
-Jorge te meg mit keresel itt?-kérdezte a kezeslábas pizsiében.
-Hát azt mondtad, hogy jössz a temetésre, de most anyukád meséli, hogy mi van. Minden rendben?
-Nem Jorge semmi sincs rendben.-kezdett sírni mire én átöleltem.
-Tudod mit?-mosolyogtam.
-Mit?-szipogott.
-Most pihenj! Én elmegyek a temetésre és utána azonnal szólók a kollégáknak és nyomozásba kezdenek. Ígérem visszahozzuk a hugod.
-Soha nem fogom őt látni!-kiabált és elkezdett mindent felborogatni a szobályában.
-Helo, helo, helo nyugodj le.-fogtam le, de ő csak kapálózott.
-Menj el! Tünj innen!.-kezdett ütlegelni.
-Hát ilyen egy jó gyerek pszichológus?-nevettem el magam mire ő is lenyugodott. Pár perc múlva sírva aludt el a kezemben. Leraktam az ágyra és mentem is tovább, mert most lesz az a része a napomnak ami egy életre megmarad. Szép lassan megérkeztem a helyszínre. Bementünk a halottas házba. Rosalin hamvasztva volt. A pap elmondta a beszédjét és aztán következett az a rész amikor azt mondta hogy:-Kísérjük el Rosalint az utolsó útjára. Na én ott nem bírtam tovább és bömbölni kezdtem. Végig sírtam egészen addig amíg be nem temették földel. Miután mindenki elment én letérdeltem a sírjához mivel a földbe rakták az urnáját vagy miét.
-Drága egyetlen szerelmem annyira hiányzol. Hiányzik az ölelésed, a csókod és az együtt töltött éjszakák. Veled terveztem el a gyerek vállalást és a szülinapodon meg akartam kérni a kezed. Most meg minden összedőlt. Nincs senkim. Vissza akarlak kapni. Nem is tudod mit én is megakarok halni.-mondtam és beültem sírva a kocsiba majd egészen hazáig hajtottam. Eszembe jutott, hogy van a kocsimba egy üveg pia. Azt kivettem és úgy mentem be a házba. Nagy meglepetésemre Tini ült a kanapén.
-Jorge nem ihatsz.-jött oda és kivette a vodkát a kezemből.
-Azt nem te mondod meg.-förmedtem rá, de ő megfogta az üveget és kiborította a mosogatóba az italt.
-Miért ilyen az élet?-öleltem meg mire ő simogatni kezdte a hátam.
-Nem tudom, de mindenkit el vesz tőlünk akit szeretünk.-mondta.
-Soha, de soha nem akarok szerelmes lenni. Nekem Ros volt az igazi.-bömböltem tovább.
-Shhh nyugodj meg!-túrt bele a hajmba majd egy puszit adott a fejemre.
-Köszönöm!-pusziltam meg én is mire ő elpirosodott.
-Tudod, hogy beszéltem a kollegáimmal és már rajta vannak a hugod keresésén?-mosolyodtam el.
-Tényleg?-ugrott a nyakamba.
-Igen!-nevettem.
-Jaj de jó végre előkerülhet Noa.-örvendezett.
-Noa? Így hívják a hugod?-kérdeztem miközben leültünk a kanapéra.
-Igen. Elbűvölő egy kislány, de te túl tudod tenni magad Rosalinon?

-Azt hiszem igen, de nem fogok rajta kívűl mást szeretni soha!-hajtottam le a fejem.
-Bárcsak nekem ilyen pasim lett volna mint amilyen te vagy.
-Volt neked már barátod?-kérdeztem.
-Igen, de folyton megvert és azután lett vége a kapcsolatunknak miután annyira megvert, hogy kórházba kerültem.-folyt végig egy könnycsepp az arcán, de én letöröltem.
-Ha akkor is a barátom lettél volna tuti agyon vertem volna.-szorítottam ökölbeva kezem.
-Adriant senki nem tudta megverni. Ő volt az egyik legnagyobb boxoló.-mondta.
-Jorge Balnconak semmi nem akadály. Ő a mindenség.-villogtattam magam nevetve.
-Jaj a kis szerény Yoyi.-ezt a becenevet utáltam kicsi korom óta.
-Többet ne mond ki ezt a becenevet. Utálom!-durciztam be mire ő nevetve nekem vágott egy párnát. Nagy párnacsata tört ki majd rohangáltunk a lakásba egészen addig amíg Tini le nem vert egy képet.
-Annyira sajnálom!-kezdett sírni miközben felvette a képet és sikerült neki elvágnia a kezét.
-Semmi baj ez csak egy kép.-mosolyogtam.
-De a barátnődről.-szipogott.
-Ne rontsuk el ezzel azt a boldog pillanatot. Hogy van a kezed?-fogtam meg a karját.
-Semmi baja.-rántotta el mintha valamit titkolna.
-Tini mutasd mi van a kezeden!-fogtam meg a KEZÉT hangsújozom a kezét szót mielött valaki félre érti. Na szóval a keze tele volt vágással.
-Ezt miért csináltad?-komolyodtam el.
-Mert nem akarok élni. Apámnak nem is létezek a báttyám Leon pedig ki nem állhat és piszkál.-nézett rám nagy barna szemeivel.
-Ilyet akkor sem csinálhatsz! Nekem fontos vagy!-öleltem meg.
-Köszönöm Jorge! Te annyira más vagy mint a többi fiú. Megértő és kedves vagy! Szöges ellentéte a volt barátomnak.
-Hát ilyet még senki nem mondott nekem.-mosolyogtam.
-Figyelj el kell mondanom valamit! Amióta megmentettél érzek valamit ami kimondhatatlan. Megszerettelek és nem csak mint barátot.-lépett hozzám közelebb.
-Ne, ne haragudj, de én csak barátként szeretlek! Nem érzek többet! Sajnálom.-fordítottam el a fejem.
-Semmi baj! Tudom, hogy én nem érdemlek meg senkit, mert én magam is egy senki vagyok.-szaladt el sírva. Nagyon sajnálom őt, de nem tudom úgy szeretni ahogy ő engem. Ha egy másik életben találkoztunk volna még feleségül is vettem volna, de itt nem. Nem hozzám való! Elképesztő barát, de semmi más! Lehet, hogy túl közvetlen voltam hozzá és hagytam, hogy többet gondoljon bele ebbe az egészbe. Különleges egy lány az biztos, de én Rosalint szeretem.