1.évad 13.rész (tragédia)

Nem érdekelt, hogy itthagyott felmentem utána és amikor benyitottam ott járkált fel-alá.
-Na ide figyelj Martina Stoessel Alejandra Muzlera! Elgem van abból, hogy mindig faképnél hagysz. Bármikor próbálok elmondani akármit vagy közbeszólsz és elmész vagy a képembe vágod az ajtót. Most azért is elmondom amit akarok. Kérlek ne szakíts fél.......-fejeztem volna be a mondatot, de megint elhalgattatott, de most ennek örültem mivel megcsókolt. Éreztem ahogy beleremeg nyelveink találkozásába. Megfogtam és ahogy felkaptam ő lábait körbefonta derekamon. Elvittem az ágyig és oda lefektettem. Széttéptem a pólóját mire ő lehúzta a nadrágom. Pár másodperc alatt lekerült rólunk minden és kezdődhetett is az akció. Csodálatos volt! Már nagyon régen nem éreztem ilyet. Soha nem akarom őt elveszíteni. Nataliat sajnálom, de most már értem, hogy miért voltam vele. Eddig nem hittem el, de ma rájöttem, hogy csakis azért szerettem, mert kiköpött Tini. Nekem Martina jelenti a világot. Amióta Rasalin meghalt még nem éreztem ilyet. Miután kihancuroztuk magunkat Tinu a fejét mellkasomra hajtotta és körkörös mozdulatokat csinált ujjával a mellkasomon.
-Mi lesz most a barátnőddel?-puszilta meg az arcom.
-Szakítok vele ahogy hazaértünk. Nem akarok bunkó lenni és telefonon keresztül dobni.-szorítottam magamhoz és beszívtam az illatát.
-Rendben, de mit fogunk mondani az egész világnak mivel, hogy már énekesek vagyunk.-kérdezte.
-Figyelj Martina én ki akartam magam próbálni énekesként. Most lesz egy albumom veled, de után én vissza megyek az FBI-hoz.
-Akkor, hogy fogjuk így egymást látni ha mondjuk engem hívnak ide meg oda lemezfelvételre ha?-ült fel az ágyon.
-Szerintem a szerelmünknek nem akadáj a távolsag. Attól, hogy én Miamiban leszek te meg mondjuk itt az nem akadájoz meg minket semmiben. Én megfoglak várni. Egy éve várok rád.-keltem fel én is.
-De tuti, tuti, tuti?-nézett boci szemekkel.
-Hát persze.-mosolyogtam és megcsókoltam.
-Akkor most mit csináljunk?
-Szerintem használjuk ki ezt a pár nyugis napot. Minden percem veled akarom tölteni.-nevettem és felkaptam miközben megpörgettem. Nagyon jól indult az esténk. Xboxoztunk, kajacsatáztunk és amikor besötétedett kimentünk medencézni. Ám amikor én beugrottam a vízbe Tini nem jött utánam.
-Mi a baj kicsim?-néztem rá aggódva.
-Tudod Jorge én.....
-Te?-mosolyodtam el.
-Hát én nem tudok úszni.-hadarta el.
-Nem?
-Nem.-rázta meg a fejét.
-Ezen segithetünk.-mentem oda a medence széléhez és beemeltem vízbe.
-Kérlek ne engedj el.-csimpaszkodott a nyakamba.
-Jaj kicsi csimpánzom.-nevettem el magam.
-Héjj!-fröcskölte az arcomba a vizet.
-Oké, oké. Most szépen leraklak és próbápj úgy úszni mint egy béka.-magyaráztam és én is mutattam a kezemmel és a lábammal amennyire tudtam. Pár óra után egész jól ment neki. Aztán amikor már hajnali három volt magától uszkált, de muszáj volt lefeküdjünk, mert hulla voltam. Ahogy felértünk vettünk egy forró fürdőt és bedöltünk az ágyba, de ekkor megcsörrent a telóm. Nat hívott.
-Szia kicsim.-kaptam fel a telefont.
-Szia életem. Figyu megérkeztem és ha jövök hazafele ugye úgy volt, hogy benézek, de sajnos nem tudok.
-Semmi baj majd otthon találkozunk. Szia puszi.
-Puszi.-rakta le.
-Szi kicsim.-nyávogott mellettem Tini.
-Csak nem féltékeny valaki?-cukkoltam.
-Hát még jóhogy. Jorge Blanco az én pasim. Csak az enyém.-ült bele az ölembe kacarászva.
-Martina Stoessel meg az én kedvesem.-csókolgattam a nyakát.
-Háááát.-mosolygott ravaszúl.
-Mi az, hogy hát?-kerekedtem fölé és csikizni kezdtem. Ő meg reflexből úgy hasbarugott, hogy háttal akkorát estem mint öreganyám másnaposan.
-Jaj szerelmem ne haragudj.-pattant le mellém, de én mozdulni sem bírtam.
-Nem semmi baj.-mondtam alig halhatóan a fájdalomtól.
-Hívjak orvost?-kapkodott össze-vissza.
-Nem kell kicsim.-álltam fel és visszafeküdtem az ágyba. Alig, hogy elaludtunk megint valaki hívott.
-Mi van már?-vettem fel idegesen.
-.............
-Jaj ne haragudj Sam. Miért ilyen későn hívsz?-érdeklődtem.
-......................
-Mi miért?-pattantam fel.
-............
-De?
-...........
-Mi történt?-kezdtem aggódni.
-.............
-Tessék?-folytogatott a sírás.
-.........??
-Mi történt édesem?-térdelt mellém Tini amikor letettem a telefont. Én meg sem tudtam szólalni. Nem ez nem lehet.
-Hallod mond már Jorge!-kiáltott rám mégegyszer.
-Az anyám meg......megha.....meghalt.-jelentettem ki remegő hangon.
-Istenem kicsim. Részvétem.-ölelt át erősen, de én még mindig nem fogtam fel az elöbbieket. Vajon mi lehet most Ruggerroval? Mindig ő volt a legérzékenyebb a családban. Ezt is anyutol örökölte. Mi soha nem sírtunk apuval csak csendben szenvedtünk. Fogtam a telefonom és felhívtam.
-Szia öcsi.-hallottam a hangján, hogy már jó régóta bőghet.
-Szia báttyó. Figyelj minden rendben lesz csak gyere ide Rioba és együtt elmegyünk apuhoz. Nyugodj meg kérlek.
-Nem megy. Maghalt anyu érted? Nincs többé.-zokogott egyre hangosabban.
-Ruggerro kérlek ne csinálj hülyeséget. Ma utazz ide.-kérleltem.
-Rendben, de igérd meg, hogy most nem hagysz magamra.
-Soha nem foglak magadra hagyni. Szeretlek tesó érted?-mondtam határozottam.
-Rendben, de nekem most mennem kell szia délutánra érkezek.-rakta le.
-Nyugodtan sírj ha akarsz.-ölelt magához kedvesem.
-Nem én nem szoktam sírni.-szorítottam egyre erősebben.
-Shhhh nem lesz baj.-simogatta a fejem.
-Nem sírhatok, mert a báttyámnak most nagyobb szüksége van rám mint valha.-keltem ki az ágyból és kimentem a hatsóudvarra a boxzsákhoz majd ütlegelni kezdtem meg rugdosni. Így sikerült leveztenem a feszültséget. Mire végeztem Martina hangját hallottam.
-Szívem gyere be reggelizz valamit.-kérlelt.Már reggel nyolc óra volt mivel háromkor jöttünk fel akkor még hülyéskedtünk aztán két órát aludtunk majd én egészen eddig boxoltam.
-Nem kérek köszönöm!-eröltettem egy mosolyt az arcomra és tovább ütöttem a zsákot.
-Nem érdekel, hogy mit akarsz, mert most enni fogsz!-jött ki és behúzott a konyhába.
-Nem érted, hogy nem vagyok éhes?-förmedtem rá.
-Nem azt mondtad, hogy a testvérdnek szüksége van rád?-kérdezte.
-De, de ennek mi köze az evéshez?-értetlenkedtem.
-Az, hogy ha nem eszel elahagyod magad. Legyengülsz és nem tudsz majd lábra állni. Ha kell úgy tolom le a torkodon a kaját. Ha beleszakadok is te enni fogsz.-mondta miközben a számbagyúrt egy darab vajaspirítóst. A nap további részében a szobáb kuksoltam és a gitáromat pengettem míg végül eljött délután.